Egy belső járat, egy hiányzó bankkártya és egy telefonhívás, ami az utolsó pillanatban mentette meg a napomat.
Néhány éve egy hosszabb körúton voltam Thaiföldön, Kambodzsában és Indiában. Mivel Indiában belső járattal is kellett utaznom, több repülőjegyet is vettem, és ehhez több bankkártyámat is használtam a foglaláskor. Amikor becsomagoltam otthon, egy tudatos döntést hoztam: nem viszem magammal az összes kártyát, csak egyet. Kevesebb dolog, kevesebb kockázat, gondoltam.
Nagy tévedés volt.
Bangkokban álltam a check in pultnál, indulás előtt a belső járatomra, amikor a férfi a pult mögött a bankkártyámat kérte, amivel a jegyet vásároltam. Meg akart győződni róla, hogy tényleg az enyém a bankkártya, amivel a jegyet vettem. Pont azt hagytam otthon.
Elmondtam neki, hogy az a kártya sajnos otthon van. Erre közölte, hogy vagy be tudom mutatni, vagy vennem kell egy új jegyet. Különben nem enged a géphez.
Éreztem, ahogy feltör bennem a pánik. Ott álltam egy idegen országban, a beszállási idő közeledett, és fogalmam sem volt, mi legyen a következő lépés. Megkérdeztem, hogy elég e, ha bemondom a kártyaszámot. Bólintott.
De sajnos a bankkártyám számát sem tudtam, hát ki jegyez meg ilyesmit.
Gyorsan felhívtam a bankomat, ami önmagában sem volt egyszerű egy idegen országból, a végtelen géphangokkal küzdve. Amikor végre sikerült élő ügyintézőt elérnem, elmondtam a helyzetet, és kértem, segítsen. Ő először azonosítani akart, és a személyi igazolvány számomat kérte. Hát minek lett volna nálam személyi igazolvány, hiszen útlevéllel utaztam, és persze annak sem tudtam fejből a számát.
Szerencsémre annyira szaggatott volt a vonal, hogy az ügyintéző a végén inkább megsajnált, és bediktálta a kártyaszámot. Boldogan felírtam, és már éppen köszöntem volna el, amikor hirtelen leesett: fél évvel korábban vettem azt a jegyet, és azóta lecserélték a bankkártyámat.
Kiabálni kezdtem a telefonba, hogy várjon, ez a régi szám. Valahogy ismerősnek tűnt, ahogy kimondta, és ez volt az, ami hirtelen eszembe juttatta az igazságot. Ellenőrizte, és tényleg, sikerült felírnom az új kártyaszámot is. Megmutattam a férfinak a pultnál, ő bólintott, és végre átengedett.
Azóta mindig magammal viszem azt a kártyát, amivel a repülőjegyeimet veszem, függetlenül attól, hány másik kártyát hagyok otthon. Egy apró szokás, ami egy nagy fejfájástól kímélt meg azóta többször is.
Ha téged is elkap valaha ez a fajta pánik egy idegen reptéren, van egy jó hírem: a legtöbb ilyen helyzet megoldható, ha megállsz egy pillanatra, és nem hagyod, hogy a stressz átvegye az irányítást. Pont ez az a fajta magabiztosság, amit a Start to Explore könyvemben igyekszem átadni, hogy ne csak túléld ezeket a pillanatokat, hanem tudd is, hogyan kezeld őket. Ha szeretnél felkészültebben vágni bele a saját utazásodba, itt megtalálod a könyvet.
