Mi van, ha elrontod? Hibázás, bénázás és váratlan helyzetek szóló utazás közben
Az első szóló utazás előtt sokan nem is attól félnek a legjobban, hogy „valami nagy baj” történik, hanem attól, hogy bénázni fognak.
„Mi van, ha rossz buszra szállok?”
„Mi van, ha nem értem a nyelvet, és totál félreértenek?”
„Mi van, ha lefoglalok valami nagyon rossz szállást?”
És ami a mélyben ott van: „Mi van, ha kiderül, hogy én erre az egészre alkalmatlan vagyok?”
Ebben a cikkben nem azt fogom ígérni, hogy majd nem hibázol. Inkább megmutatom, mi történik akkor, amikor igen. Hogyan lehet úgy tekinteni a bénázásra, mint az út természetes részére, nem pedig a bizonyítékra, arra, hogy veled baj van.
1.Mindenki hibázik szóló utazás közben – csak nem mindenki meséli el
Ha elég sok szóló utazóval beszélgetsz, előbb utóbb mindenkinél előkerülnek a „hát ez szép volt…” történetek: rossz irányba felszállt metró, bezárt múzeum előtt toporgás, rosszul foglalt dátum, félreértett ár, elrontott rendelés.
A különbség nem az, hogy valaki hibázik-e, hanem az, hogy mit kezd vele:
– vannak, akik ettől úgy érzik, „lám, alkalmatlan vagyok”,
– és vannak, akik egy ponton megtanulják azt mondani: „oké, ez most kellemetlen, de belefér az életbe”.
Az első szóló utad egyik legnagyobb ajándéka az lehet, ha megtapasztalod, ha hibázol és nem dől össze a világ.
2. Miért tűnik nagyobbnak egy hiba, mint amekkora?
Nem csak az adott helyzet kellemetlen, hanem az, amit jelent magadról a fejedben. Egy lekésett busz, egy elnézett cím hirtelen így fordul át:
– „Még erre sem vagyok képes.”
– „Mások ezt lazán megoldják, én meg itt bénázok.”
– „Látszik, hogy nekem nem való a szóló utazás.”
Vagyis a hiba önértékelési kérdéssé válik.
Érdemes ilyenkor különválasztani:
– tény: rossz busz, elnézett időpont, plusz 20 perc gyaloglás;
– értelmezés: „béna vagyok”, „nem való nekem az utazás”.
A tényt nem tudod meg nem történtté tenni. Az értelmezésen viszont tudsz lazítani: „oké, ez most kellemetlen, de ettől még lehet, hogy alapvetően jól csinálom”.
3. Mi a „legrosszabb, ami történhet?” kérdés, sokszor megnyugtatóbb, mint gondolnád
Amikor beindul a pánik a „jaj, most elrontottam”, érdemes feltenni magadnak a kérdést: „Oké, ha ez most így marad, mi a legrosszabb reális következmény?”
Például:
– Rossz buszra szálltál → leszállsz, visszamész, elveszítesz fél órát.
– Bezárt programhoz érkezel → csalódás, de találsz mást helyette.
– Félreértesz valamit egy étteremben → mást hoznak ki, de legalább kipróbáltál valami újat.
Nem arról beszélünk, amikor valóban veszélyhelyzet van, hanem a mindennapi kis bénázásokról, amiknél a „legrosszabb eset” általában idő , pénz vagy komfortveszteség és nem életveszély. Ez persze kellemetlen, de nem tragédia.
4. Készülj úgy, hogy legyen helye a bénázásnak is
Az egyik legpraktikusabb dolog, amit tehetsz, hogy eleve úgy tervezel, mintha tudnád, hogy lesz benne pár mellélövés.
Ez mit jelent?
– Hagyj pufferidőt az átszállásoknál, ne szoros csatlakozásokat foglalj.
– Ne zsúfold tele a napokat, hogy egy kis csúszás még simán beleférjen.
– Pénzben is tervezz rá: legyen egy „bénázás keret”, amit fejben arra tartogatsz, ha valami plusz jegy, taxi, új szállás kell.
Ha eleve van helye a hibának a tervben, sokkal kevésbé érzed úgy, hogy mindent elrontottál, amikor valami nem tökéletes.
5. Nézz rá a hibákra kívülről: mit tanítanak?
Minden ilyen helyzet tartalmaz valamilyen információt rólad, Hogyan reagálsz, mitől stresszelsz, miben vagy rugalmas, miben nem.
Kérdések, amiket utólag feltehetsz magadnak:
– „Mi volt az a pillanat, amikor elkezdtem pánikolni?”
– „Mit gondoltam magamról akkor?”
– „Mit csinálnék legközelebb másképp?”
Lehet, hogy legközelebb hamarabb kérsz segítséget, vagy előbb nézel rá a térképre, vagy hagysz még 10 percet indulás előtt. Nem az a cél, hogy „soha többé” ne hibázz, hanem hogy kicsit könnyebb legyen, ha legközelebb hasonló helyzet jön.
6. Hogyan kérj segítséget egyedül utazva. Attól még nem vagy „béna turista”, ha kérdezel
Sokan azért feszengenek, ha eltévednek vagy valamit elrontanak, mert úgy érzik: „Nem akarok idegesítő turista lenni.”
Valójában a legtöbb helyen teljesen rendben van:
– megkérdezni a szállás recepcióját, hogy javasol e biztonságos útvonalat,
– odamenni egy boltba / kávézóba, és megmutatni a címét annak, ahova menni szeretnél,
– a tömegközlekedésnél rákérdezni, jó irányba tart e a jármű.
Nem kell úgy tenni, mintha mindenhez értenél. A szóló utazás nem arról szól, hogy bizonyítsd, mennyire önellátó vagy, hanem arról, hogy merd kérni azt a segítséget, amihez épp szükséged van.
7. A hibákból lesznek a legjobb történetek, de csak akkor, ha közben vigyázol magadra
Sok éve utazók gyakran úgy emlékeznek vissza:
– nem a tökéletesen sikerült múzeumlátogatásra,
– hanem arra, amikor rossz buszra szálltak, és közben felfedeztek egy váratlan utcát,
– vagy amikor elnéztek egy dátumot, és emiatt egy extra napot töltöttek valahol, ami végül a kedvenc helyük lett.
Fontos: ez nem azt jelenti, hogy direkt keresni kell a káoszt. A biztonsági határok legyenek meg, ne menj bele olyan helyzetbe, ahol a testi épségedet kockáztatod.
De az apró, kezelhető bénázásokból simán lehetnek olyan történetek, amikre évekkel később is mosolyogva gondolsz.
8. Hogyan beszélj magaddal, amikor hibázol?
Amikor még benne vagy a helyzetben, nehéz „kívülről bölcsnek” lenni. Ilyenkor segíthet pár mondat, amit előre elraksz magadnak, és szükség esetén előveszed:
– „Oké, ez most csak kellemetlen, nem végzetes.”
– „Mások is csinálják ezt rosszul néha.”
– „Meg fogom oldani. Nem kell azonnal tudnom a teljes megoldást, elég a következő lépés.”
A belső önostorozás („hülye vagyok, miért nem figyeltem”) ritkán segít. Sokkal többet ad, ha úgy beszélsz magaddal, ahogy egy barátnődhöz beszélnél, ha ő mesélné el ugyanezt.
De hülye vagy…. Nem, csak viccelek.
9. Nincs olyan, hogy elrontott utazás
Könnyű úgy érezni, hogy ha valami nem az elképzelt forgatókönyv szerint történt, akkor elrontottad az utat.
Valójában:
– lehet, hogy kevesebbet látsz, mint tervezted, de mélyebben megéled, amit mégis látsz;
– lehet, hogy egy napot „elrontasz” fáradtságból, de közben rájössz, mennyire fontos neked a pihenés;
– lehet, hogy egy szállás nem olyan, mint a képeken, de megtanulsz legközelebb más szempontok szerint választani.
Az út nem vizsga, amit vagy „jól” vagy „rosszul” csinálsz. Egy folyamat, amiben alakul a kapcsolatod önmagaddal, a világgal, a hibázással, a rugalmassággal.
10. A hibáktól nem leszel kevesebb utazó, attól viszont igen, ha miattuk lemondasz róla
Lehet, hogy már az indulás előtt azon pörögsz: „Mi van, ha elrontom?”
Erre van egy őszinte válasz: igen lehetséges. El fogsz tévedni, félre fogsz érteni dolgokat, lesznek ügyetlen pillanatok.
De ez nem azt jelenti, hogy nem neked való a szóló utazás. Csak azt jelenti, hogy ember vagy.
Az igazi különbség ott lesz, hogy mit csinálsz ezekkel a tapasztalatokkal: falat építesz belőlük („na, ezért nem megyek többet sehová”), vagy lépcsőt („oké, ez is én voltam és mégis megoldottam”).
Nem az a kérdés, hogy hibázol-e. Hanem az, hogy mersz-e elindulni.
Ez is érdekelhet:
Az első szóló utazásom előtt ezt a 7 dolgot bárcsak tudtam volna.
Ha magadra ismertél a „mi van, ha elrontom?” kérdésben, az teljesen rendben van. Az első szóló utazás rengeteg új helyzetet hoz, és érthető, ha félsz attól, hogy bénázni fogsz.
A Start To Explore e bookot pont úgy állítottam össze, hogy minél több bizonytalanságot levegyen a válladról:
– segít úgy megtervezni az utad, hogy legyen benne puffer a hibáknak is,
– kapsz konkrét checklisteket, amikkel csökkentheted a tipikus „ezt benéztem” helyzeteket (foglalás, útvonalak, napi ritmus),
– találsz benne kérdéslistákat, amik segítenek utólag feldolgozni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy vártad,
– és végig arra helyezi a hangsúlyt, hogy az utazás nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy megtapasztald azt, hogy képes vagy megoldani, ami eléd kerül.
– olvashatsz pár sztorit is, hogy én hol rontottam el vagy éppenséggel hibáztam, de megoldottam eddig mindent.
Ha szeretnél nem egyedül maradni a „mi van, ha elrontom?” félelemmel, és sok-sok gyakorlati tippet kapni, akkor kattints a gombra és nézd meg az e-bookomat.
