Az Azori-szigetek sorozat – 4. rész
Az előző nap után azt gondoltuk, hogy ennél változatosabb már nem nagyon lehet egy program.
Tévedtünk.
Ezen a napon teaültetvényeken sétáltunk, egy őserdei termálfürdőben pihentünk, majd eljutottunk arra a kilátópontra is, amelynek a fotóit éveken keresztül nézegettem az interneten.
Csak előtte még a ködnek is meg kellett adni az esélyt.
Európa egyetlen teaültetvénye
Reggel a sziget északi részére indultunk.
Kevesen tudják, hogy az Azori-szigeteken található Európa egyik utolsó működő teaültetvénye. Már ezért is kíváncsi voltam rá.
Elsőként a Chá Porto Formoso teagyárba látogattunk.
A kis múzeumban végig lehet követni, hogyan alakult ki a teatermesztés története a szigeten, a látogatás végén pedig természetesen kóstolni is lehet. Mindig szeretem az ilyen helyeket.
Nemcsak megnézem őket, hanem szeretem megérteni azt is, hogyan készülnek azok a dolgok, amelyeket nap mint nap természetesnek veszünk.
Utána továbbindultunk a Gorreana Tea Estate felé.
Ez volt számomra az igazi élmény. A szabályosan sorakozó teacserjék úgy futottak végig a domboldalakon, mintha valaki vonalzóval rajzolta volna őket. A háttérben ott csillogott az óceán, körülöttünk minden zöld volt. Lassan sétáltunk a sorok között. Nem siettünk.
Az ilyen helyeken egyszerűen jó csak megállni egy kicsit, körbenézni, és hagyni, hogy az ember magába szívja a látványt.
Mintha egy dzsungelbe csöppentünk volna
Következő állomásunk a Caldeira Velha volt.
Ha valaki úgy tenne le itt csukott szemmel, valószínűleg nem hinném el, hogy Európában vagyok. Óriási páfrányok. Sűrű növényzet. Madárcsicsergés mindenfelé.
A levegő párás volt, a fák között pedig gőz szállt fel a termálvízből. Az egész hely olyan volt, mintha egy trópusi esőerdő közepén járnánk.
Három különböző hőmérsékletű medence közül lehetett választani. Mi természetesen mindegyiket kipróbáltuk. A legjobban azt szerettem benne, hogy semmi sem volt sietős.
Az emberek csendben beszélgettek, mások csak ültek a vízben, és hallgatták a természet hangjait. Néha az ilyen egyszerű pillanatok maradnak meg a legtovább.
Még egyszer nekifutottunk
A nap végére maradt az a hely, amely miatt tulajdonképpen az egész utazást elkezdtem tervezni.
Sete Cidades.
Évekkel korábban láttam róla először egy fényképet. A két tó. A zöld dombok. A kilátó.
Akkor eldöntöttem, hogy egyszer szeretném ezt a saját szememmel is látni. Csakhogy az előző nap már megpróbáltunk felmenni. Hiába. A köd olyan sűrű volt, hogy szinte az orrunkig sem láttunk. Végül visszafordultunk. Ezért ezen a napon mindent egy lapra tettünk fel.
A köd mögött
Amikor reggel elindultunk, az időjárás ismét nem sok jóval kecsegtetett. Borult ég. Szemerkélő eső. Sűrű köd. Amikor felértünk a kilátóhoz, gyakorlatilag semmit sem lehetett látni. Fehérség vett körül bennünket. Az emberek csendben álltak a korlátnál.
Voltak, akik néhány perc után feladták. Visszaültek az autóba. Elmentek. Mi maradtunk. Egymásra néztünk.
– Várjunk még egy kicsit.
Végül is nem siettünk sehova. Ha már ennyit utaztunk ezért a látványért, igazán adhattunk neki még néhány percet. Egyszer csak valami megváltozott.
Először csak azt vettem észre, hogy egy árnyalattal világosabb lett minden. Aztán a köd lassan mozogni kezdett. Abban a pillanatban éreztem, hogy szerencsénk lesz. Centiméterről centiméterre kezdett megnyílni előttünk a táj. Először a tó egyik része bukkant elő. Aztán a másik. Majd a körülöttük magasodó hegyek. Végül pedig kisütött a nap.
Ott álltunk teljesen csendben.
Most már pontosan értettem, miért ez az Azori-szigetek legtöbbet fényképezett helye. És azt is, miért szerepel szinte minden képeslapon. A várakozás minden egyes perce megérte.
Amit ez az utazás adott
Hazafelé vezetve azon gondolkodtam, mennyi minden történt velünk néhány nap alatt.
Merültem az Atlanti-óceánban. Találkoztam egy óriás rájával.
Majdnem negyvenezer lépést gyalogoltunk egyetlen nap alatt. Viharban kerestük a kilátókat.
Termálvízben fürödtünk. Megkóstoltunk egy ételt, amit a föld természetes hője főzött meg.
És végül megkaptuk azt a látványt is, ami miatt évekkel korábban először rákerestem az Azori-szigetekre.
Sokan kérdezik tőlem, hogy megéri-e saját szervezésben utazni. Számomra a válasz egyértelmű. Igen. Nem csak azért, mert általában olcsóbb. Hanem azért, mert teljesen a saját ritmusodban fedezheted fel a világot. Ha egy pékség megtetszik, másnap is visszamész. Ha egy tónál szeretnél még húsz percet üldögélni, senki sem sürget. Ha pedig egy ködös kilátónál úgy érzed, érdemes még várni egy kicsit, egyszer csak lehet, hogy előtted is megnyílik a táj.
Nekem erről szólt ez az utazás.
Nem arról, hogy minél több látnivalót kipipáljak. Hanem arról, hogy megéljem azokat a pillanatokat, amelyekre évekkel később is mosolyogva emlékszem vissza.
Néhány tanács, ha te is saját szervezésben fedeznéd fel az Azori-szigeteket
• Az időjárás miatt mindig tervezz rugalmasan. Ha egy helyet aznap nem látsz, lehet, hogy másnap tökéletes lesz.
• A teaültetvényeket ne csak kívülről nézd meg, érdemes bemenni a gyárba és megkóstolni a helyben készített teákat is.
• A Caldeira Velhába érdemes előre jegyet foglalni, mert a látogatók számát korlátozzák.
• Ne sajnáld az időt egy-egy kilátóponton. Az Azori-szigeteken néha tíz perc várakozás teljesen más arcát mutatja ugyanannak a tájnak.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Remélem, sikerült egy kicsit átadnom, miért lett az Azori-szigetek az egyik kedvenc úti célom.
Ha te is szeretnél magabiztosabban belevágni a saját szervezésű utazásokba, a Start To Explore könyvemben lépésről lépésre megmutatom, hogyan tervezd meg az első utadat, mire figyelj a foglalásoknál, és hogyan utazz úgy, hogy közben valóban élvezni tudd minden pillanatát.
👉 A könyvet itt találod
